2010. december 4., szombat

Téged mivé formált az élet ? Büszke vagy rá?

Emlékszem még azokra az időkre, amikor még kicsi voltam, és mindig olyat akartam csinálni, amit nekem nem szabad, amit a felnőttek csináltak..Ahogy nőttem rájöttem, hogy igen, tényleg sok dolog van, amit a felnőttek csinálhatnak, de én nem, viszont kezdtem rájönni arra is,hogy minél nagyobb vagy, annál több olyan dolgot is el kell viselned, amit gyerekfejjel nem kell elszenvedned.



Aztán jött az iskola, az első szerelem, az első helyzet ahol rájöttünk, hogy nem minden úgy van, ahogy gondoltuk. Nincs mindig ott anyuci meg apuci,hogy megvédjen.Nem csak nekünk tetszhet egy lány, és nem csak mi akarjuk megnyerni azt a futóversenyt... Majd jött a középsuli, a nagy, életen át tartó barátságok korszaka. Ugyanakkor itt már szinte felnőttként kezelnek minket, de úgy,hogy mi erre még nem készültünk fel. Saját bőrünkön tapasztaljuk meg, hogy vannak, akik pofára osztályoznak, és akármit teszünk, ezen mi nem változtathatunk. Ekkor elgondolkodunk,hogy mit is mondott múltkor apu? "Az élet nem fenékig tejfel...majd rájössz" . Akkor még nem tudtam mit kezdeni ezzel a mondattal. A nagy betűs élet... Mi abban a rossz? Vezethetek autót, lesz lakásom, munkám, megyek majd nyaralni, ahogy a felnőttek. De miből... Ezekhez pénz kell? Több mint amit anyu szokott adni amikor kiskoromban leküldött a boltba? ....Igen.


De hogy szerezhetnék pénzt? Nyári munka... Ilyen sokat kell melózni 3000 forintért? Itt kell lennem hétvégén is? És akkor rádöbbenünk. Tényleg kemény ez az élet. Tetteinknek következményei lesznek, amiért már mi felelünk. Ha megbántunk másokat akkor nekünk kell helyre hozni. Ha szórakozni akarsz, akkor neked kell rá megkeresned a pénzt...


És itt indulnak a problémák...Amikor először megtapasztalja az ember,hogy milyen kemény az élet... megtanuljuk, hogy:  

1.hogy nem számít, mennyire jó valaki, mindenképp fájdalmat okoz neked olykor -  és ezért meg kell bocsátanod neki.
2.hogy évek kellenek a bizalom kiépítéséhez, de elég néhány másodperc a lerombolásához.
3.hogy olykor az, akire azt hinnéd, hogy megadja neked a kegyelemdöfést, ha már a földön fekszel, egyike azon keveseknek, akik segíteni fognak neked felállni.
hogy nem mindig elég, ha megbocsát nekünk valaki. Az esetek többségében te vagy, akinek meg kell bocsátani magadnak.
4.hogy nem számít az,hány szilánkra tört a szíved, a világ nem áll meg, hogy megvárja, míg összeragasztod... ( igen, ezek Coelho bácsi idézetei voltak )


De ezekben az a legrosszabb,hogy a saját bőrünkön tapasztaljuk meg. És ahogy megtapasztalunk egy- egy dolgot változunk. Változunk, mert soha nem akarjuk még egyszer újra átérni azt a csalódást, azt a fájdalmat amit nekünk okoztak, vagy esetleg mi okoztunk másoknak. És vagy jobb emberek leszünk, vagy rosszabbak. 


És ahogy megyünk az utcán rossz látni,hogy egy két emberrel hogy elbánt az élet. És lehet,hogy önhibáján kívül. Lehet, hogy a kis szürke egér a bankautomatánál régen egy szerelmes srác volt, akit megcsalt a barátnője, és többet nem hisz a szerelemben. Lehet,hogy valaki ellopta az ötletét a munkahelyén, és emiatt azt a semmittevő kollégáját léptették elő helyette... 
És akkor még nem is beszéltünk azokról a veszteségekről, amiket nem lehet elkerülni. Elveszítünk valakit amiatt, mert elveszi tőlünk az élet, és mi nem tehetünk ellene semmit. De sajnos megváltozunk ennek hatására.



Ahogy lassan felnövünk, megtanuljuk, hogy az az ember is (akitől nem is várjuk) okozhat csalódást. Összetörik majd a szíved, talán több,mint egyszer..és napról-napra nehezebb lesz. Te is összetöröd majd másokét,szóval emlékezz majd, hogy neked milyen érzés volt! Harcolni fogsz a legjobb barátaid  ellen..sőt,előfordulhat, hogy beléjük is szeretsz. Az új szerelmed vádolod majd egy régi hibái miatt. Sírsz majd,mert az idő túl gyorsan telik,és elveszítesz valakit,aki közel állt hozzád....

Egy idő után kialakul a Te életfelfogásod, és egy olyan ember leszel, akire lehet,hogy nem vagy büszke, pedig csak akkor változtál, amikor kellett. Nem biztos,hogy mindig akartad, de meg kellett tenned. Tudod: Néha a legnehezebb, és a leghelyesebb út ugyanaz...

Olyasmi ez, mint amikor behurcolnak egy arénába, ahol élethalál harcot kell vívnod. Ezen nem változtathatsz, de Te döntöd el,hogy emelt fővel, önszántából vonulsz be, vagy csak hagyod,hogy berángassanak. Vannak talán, akik szerint e kettő között nincs lényeges különbség, de igazából ezen a különbségen áll vagy bukik minden ezen a világon!!

Tudjátok, hogy miért nem reagálok a csúfolódásokra? Ez egyszerű. Láttam meghalni a szeretteimet, láttam unottan elfordulni a szerelmemet, láttam kárörvendően nevetni a barátaimat... Ezután akadjak ki azon, hogy valakinek nem tetszik a hajam? Fájdalmat kellene okoznia, hogy valakinek nem tetszik a ruhám? Ugyan már...

Változtam.Sokat. Megtanultam,hogy igen, az élet kemény, és nem, nem mindig szép, de sok szép pillanata van, és sok dolog csak rajtunk múlik. Ugyanakkor azt is megjegyeztem,hogy sokszor semmit nem tehetek, és a legnagyobb igyekezetem is kevés. 

Engem így alakított az élet. Ha valahol meglátsz, lesz rólam egy véleményed a ruhám, a járásom, a kinézetem alapján. Ha megismersz ez talán megváltozik, talán nem. De egy biztos: rajtam vannak az életem nyomai, és minden tettem, mondatom, reakcióm egy immáron több, mint 21 éve formálódó dolog. Nem vagyok büszke arra az emberre aki lettem az élet által, de nem is szégyenkezem miatta. Sokszor tudtam megtartani a becsületemet és mentem szemben mindenkivel, és az idő igazolta,hogy igazam volt. Ugyanakkor nekem se volt mindig választásom. 

Engem ezzé formált az élet... Hogy ez jó-e vagy sem, azt nem tudom. Van akinek megfelel, van akinek nem.Van aki formálna még egy kicsit, van aki nem is kíváncsi Rám. De ne rójuk ezt fel neki, hisz Őt olyanná formálta az élet...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése