2010. november 30., kedd

Miért öljük meg mások álmait?

Gondolkoztatok már azon, hogy valakinek mennyi időbe telik, míg megosztja velünk legbelsőbb titkainak egyikét? Mert igen, az álom egy olyan titok, melyről tudjuk, hogy mások valószínűleg csak kinevetik majd, ha meghallják. Ezért általában egy olyan emberrel osztjuk meg, akiben megbízunk, akitől támogatást és bíztatást remélünk. Biztos veletek is előfordult már, hogy valami tőletek szokatlant, újat akartatok csinálni… Sokáig gondolkodtatok, hogy belevágjatok-e vagy sem. Majd amikor vettétek a bátorságot, és másnak is elmondtátok, hogy mit terveztek, kinevettek ( jobb esetben csak megmosolyogtak ) titeket. Ilyenkor jönnek azok a bizonyos mondatok, hogy „Te? De hisz nem is értesz hozzá…”
Belegondoltok egy-egy ilyen mondatotok után, hogy a másikban ilyenkor mi mehet végbe? Egy álmát, egy elképzelését döntitek romba azzal, hogy kinevetitek, és nem támogatjátok. Egy-egy álmunkat valószínűleg sosem tudja meg senki más rajtunk kívül, és ha bátorkodunk megosztani valamelyiket is, akkor is csak egy-két embernek mondjuk meg. És mi van, ha pont egy ilyen ötletet kacagunk ki? Ha valaki megosztja veletek egy álmát, akkor általában egy erős segítő kezet keres, mert fél…Mert tudja, hogy egyedül nem biztos, hogy sikerül megvalósítania a tervét. De nem érdekli, mert tudja, hogy oldalán a legerősebb emberrel indul a harcba : velünk

És igen. Előfordul, hogy elbukunk. Sőt. Többször fogunk elbukni, mint megvalósítani egy álmot. De hát ezért hívjuk őket álmoknak…
Ha egy barátotok megosztja veletek egy ötletét, egy nagy álmát, higgyetek benne. Hisz Ő is hisz bennetek.

Miért baj az, ha valaki még hisz valamiben? Attól, hogy már nem hiszünk a mikulásban, vagy a fogtündérben, még nem kell más álmait is összetörni. Milyen gyerekkorunk lett volna álmok nélkül? Szívből irigylem azokat az embereket, akik még a mai zord világban is mernek kockáztatni, és bele mernek vágni álmaik megvalósításába. Bill Gates például nem fejezte be az egyetemet. Érdekel ez ma már valakit? Kötve hiszem, hogy bárhol is elkérnék a diplomáját. A facebook alapítója egy egyetemista volt. Értitek?  

Van egy mondás: sok haverom van, de kevés barátom. Nem attól leszel értékes, hogy van 50 felszínes haverod, hanem, hogy van legalább egy igaz barátod, akinek elmered mondani úgy az álmaidat, és minden titkodat, hogy tudod, hogy nem nevet majd ki, és bár őrültségnek tartja, ennyit kérdez csak: mikor kezdjük?

Zárja ezt a postot egy idézet: Valahányszor egy kisgyermek azt mondja: " nem hiszek a tündérekben", egy kis tündérke holtan esik össze…


2010. november 29., hétfő

Naponta 600.000 látogató!!

Nem, sajnos ez nem az Én blogom adata... :) Ez egy orosz blogger oldalának statisztikája aki a politikáról ír. Sajnálattal kell közölnöm,hogy ha ennek köszönhető a 600.000 látogató, akkor itt sosem leszünk ennyien ( halkan megjegyzem, hogy akármit írok akkor se leszünk még fele ennyien se :) ).

De vajon mitől sikeres egy blog? Szerintem a látogatóktól. És mikor van sok látogató? Ha mindig érdekes és olvasható témát talál rajta, amikor feljön. És itt kezdődnek a problémák. Szerintem ha egy átlagtól eltérő blogot akarok írni, akkor nem lehet minden nap valami új bejegyzést közzétenni, mert bár van,hogy egy nap ér annyi inger, mint máskor egy héten, de nagy általánosságban a fordítottja igaz, és van,hogy egy héten szinte nem történik veled semmi. Ezért arra gondoltam, hogy hetente 2x frissülne a blog, szerdán és szombaton, és 14:00tól már elérhetőek lennének kicsi agyam nagy gondolatai.

És ez miért jó?
Azért, mert így talán nem fogod hanyagolni a blogomat :) Mert magamból kiindulva, ha várnám,hogy minden nap frissül, és feljövök Hétfőn,de semmi, feljövök kedden is, és még mindig semmi, akkor úgy döntenék,hogy jön ide többet a fene. De ha tudom,hogy ekkor meg ekkor van mindig valami friss és szórakoztató, esetleg elgondolkodtató, akkor addig minek jöjjek fel feleslegesen. Kicsit olyan ez, mint a forgalmi lámpáknál a visszaszámláló. És tényleg. Működik. Már Én se toporgok a lábammal és fogom a váltót, hogy na mikor lesz már zöld, mert látom,hogy még van 30 másodpercem.

Egy szó, mint száz, örülnék neki, ha szépen lassan egyre többen lennénk, és akik egyszer elolvasták egy bejegyzésem, azok itt ragadnának. Ehhez viszont kell egy sikeres blog. Tehát vagy marad a politika és a 600.000 látogató, vagy egy nektek szóló, de csak heti 2x frissülő blog. Na jóó. Ha 100an leszünk, akkor ígérem,hogy áttérek a napi frissítésre:)

Ohh. Ha megengedtek nekem egy gyors kérést. Ha tetszett, vagy nem tetszett valami, esetleg ötletetek vagy véleményetek van... használjátok a hozzászólás menüpontot. A dicséret jól esik, a kritikából, meg mindig lehet tanulni. Köszönöm nektek előre is.

Ennyi voltam mára. Szerdán jelentkezem :)

2010. november 27., szombat

Let's blog - avagy kikelt a rút kiskacsa

Hát akkor blogoljunk!

Hogy minek nekem blog? Én sem tudom. Talán mert unatkozom, vagy mert nem elég a facebook által megadott karakterszám a mi jár a fejedben résznél. Nem tudom. De jelenleg nem is érdekel. Kell egy blog, és kész. Tudjátok, mint az idézet is mondja: Tedd azt, amiben hiszel és higgy abban, amit teszel... Én hiszek benne,hogy van értelme.
Talán olyan lesz ez a blog mint a rút kiskacsa. Az elején senkit nem érdekel, de talán majd egyszer, ha csak poénból is, de feljössz rá, és találsz valamit ami neked, vagy esetleg rólad szól, és megtalálod benne a hattyút. Lehet ez egy sor, egy bekezdés, egy történet, egy szép, vagy pont rád illő idézet ( mert sok idézetet szeretnék majd beletenni, mert imádom az idézeteket ) , a lényeg, hogy elhidd,hogy létezik az a bizonyos hattyú.

Hogy kik fogják olvasni ezt a blogot? Talán senki. Talán egy két ismerős a facebook-ról, aki poénból ráklikkel. De remélem, hogy sok sok számomra még ismeretlen ember, akik találnak majd benne valamit...Ezt a bejegyzést első sorban Kingának ajánlom, aki azt ígérte,hogy olvasni fogja. Remélem tényleg így lesz. Neki köszönhető, hogy létrehoztam ezt a bejegyzést. Vagy talán a "ccc..." kommentnek, amit az ötletre kaptam a haveromtól arra, hogy blogot akarok írni. Másodjára Balázsnak ajánlom, mert titkon bízom benne,hogy ha elolvassa a blogom akkor talán újra elindítja Ő is a saját blogját, amelyet jó volt olvasgatni.

Terveim szerint ez nem egy felkeltem és fogat mostam típusú blog lesz, inkább amolyan élet nagy dolgai egy átlagos srác csöppet sem átlagos szemszögéből. Gyakran van, hogy megyek az utcán és meglátok valamit ami felkelti az érdeklődésem. Egy embert, vagy egy jó kocsit, esetleg egy hétfőn reggel mosolygó arcot, és elgondolkozom hogy vajon Ő mitől ennyire boldog? Mert a cipője annyiba kerül mint a komplett ruhám? Vagy csak mert írt egy jó zh-t? Vagy mert az álmainak él, és nem törődik a kötelezettségekkel? És akkor elindul az a bizonyos fogaskerék. Hogy Én is boldog lennék, ha egy hétig nem törődnék senkivel és semmivel, és azt tenném amit csak akarok? Biztosan. De vajon hány embert bántanék meg azalatt az egy hét alatt? Hány barátot löknék el magamtól? Esetleg mennyi új embert, vagy igaz barátot ismernék meg? Elgondolkodtató nem? Főleg, hogy hova ki lehet lyukadni ha egy kicsit elgondolkodunk akár egy ilyen átlagos dolgon is,hogy miért mosolyog az a srác amikor 2 fok van és Én majd szétfagyok a buszmegállóban...
Olyasmi ez mint a pillangó-hatás. Tudjátok: A káoszelmélet szerint egy olyan apróság, mint egy pillangó szárnyának rezdülése, akár tájfunt is okozhat a világ túlsó felén..

No hát valami ilyet tervezek az elkövetkezendőkben. Senki se a csúcson kezdi. Kivéve persze az ejtőernyősöket és a bázisugrókat. Bár ez is relatív. Nekik is fel kell menni a hegyre. De tény, hogy a dolog lényegét a csúcsról kezdik.No mind1. Arra akartam utalni, hogy az elején biztos egy csomó érdektelen és esetlen téma lesz itt, egyesek szánalmasnak és gáznak fogják tartani,és sok negatívumot fogok kapni miatta. De remélem kinövi magát ez a kiskacsa a hőn áhított hattyúvá és a végén lelkes olvasótáborom is lehet :) 

Ennyi voltam mára.Sziasztok.